Nincs gáz? Mivel fűtsünk télen?

Gáz helyett klímás fűtés

A klíma nem más, mint egy levegő-levegő hőszivattyú. Ez azt jelenti, hogy egyik közegből a másikba szállítja a hőenergiát. Különbség van a régebbi típusú „hűtő”, és a manapság már minden inverteres klímaberendezésre jellemző „hűtő-fűtő” klíma között. Nyáron, amikor az inverteres klímákat hűtésre használjuk, akkor a benti levegőt egy hőcserélő segítségével lehűtik, míg télen ugyanezt az elvet alkalmazva klímáink felfűtik azt. Ezt a gyártási és programozási különbséget a gyártás során csupán egy, a gépbe beépített szeleppel, valamint a vezérlés megváltoztatásával érik el. Mivel az elektromos áramot a légkondicionáló működéséhez használjuk, és nem a hő előállításához, így egy villany vagy egy olajradiátorhoz képest sokkal-sokkal hatékonyabban tudjuk felfűteni otthonunkat. Persze a klímával való fűtésnek is van néhány apróbb negatívuma, mint például a kondenzvíz. Az inverteres klímában a hőszivattyú működése során, és a melegítés közben, ugyanis számolnunk kell kondenzvízzel is. Ezt ugyan, a beépítés során szakszerűen a külső térbe kivezetjük, de nagy hidegben a kültéri egység hőcserélő bordáira ráfagyhat a kicsapodó folyadék. Amikor a klíma ezt érzékeli, akkor megszakítja a fűtést, leolvasztja a jegesedést, és újból elkezd fűteni. A klímával fűtés jár némi hanggal is, de ezt talán mondanunk sem kell.

Megéri klímával fűteni? Milyen előnyei vannak a klímás fűtésnek?

IGEN! 

Ahhoz azonban, hogy összehasonlítsuk az árakat, először közös mértékegységet kell találnunk a gáz- és az elektromos fűtés fűtőértékéhez. A gázé, ahogy az utóbbi hetekben a hírekből is megismerhette a lakosság, folyamatosan és állandóan változik, de 1 m³ kb. 9,5kWh. A gáz ára éves szinten fogyasztástól függően kb. 105 – 130 Ft. Az eltérő hatásfok miatt az sem mindegy, hogy gázkonvektorral, hagyományos kazánnal vagy kondenzációs gázkazánnal égetjük el a gázt, mindenesetre 1 kWh energiát gázból kb. 11-12 Ft-ért kapunk. A villamos áram ára 1 kWh esetén normál A tarifával 37,5 Ft, H vagy Geo tarifával számolva 23 Ft.

A klíma fűtésnél azonban kihasználjuk a hőszivattyúk igazi előnyét. Az inverteres klímákra a gyártó megad egy SCOP-értéket, ami az adott készülék szezonális jóságfoka. Ha egy készülék SCOP-értéke 4, akkor 1 kWh elektromos áram felhasználásával 4 kWh hőenergiát kapunk. Ha egyszerűen bedugjuk egy meglévő konnektorba a klímát, akkor A tarifás árammal üzemeltetjük, így gyorsan kiszámíthatjuk, hogy ha az SCOP-érték 3,4 feletti, akkor a klímával olcsóbban fűthetünk, mint gázzal. Ráadásul a klímát üzemeltethetjük hőszivattyúkhoz kínált H vagy Geo tarifával is. H tarifa esetén folyamatosan van áram, nyári időszakban normál áron, fűtési időszakban kedvezményes áron számlázzák, tehát amikor nyáron hűtünk a klímával, az normál áron megy, a téli fűtés viszont már 2-es jóságfoknál is olcsóbb, mint gázzal. Persze az SCOP egy laboratóriumi, meghatározott körülmények között mért érték, de jó készülékválasztással és megfelelő telepítéssel kedvezményes áramtarifát választva biztosan olcsóbban fűthetünk klímával, mint gázzal! A fűtésre optimális klímák –15 fokos külső hőmérsékletig tudnak fűteni, alatta már nem. Ennél alacsonyabb hőmérséklet itthon szinte soha nem fordul elő, de a biztonság kedvéért szükség van valamilyen B opcióra esetenként.

(forrás: www.vgfszaklap.hu)

Tetszett a bejegyzés?

Megosztás itt: facebook
Oszd meg a Facebook-on
Megosztás itt: twitter
Oszd meg a Twitter-en
Megosztás itt: linkedin
Oszd meg a Linkdin-en
Megosztás itt: pinterest
Oszd meg a Pinterest-en

Írj hozzászólást!